Hőkamerás Diagnosztika GYIK

Mit jelent a Hőkamerás Diagnosztika?
Hőkamerás Diagnosztika szolgáltatásunk keretében épületek, épületgépészeti és technológiai rendszerek részleges, illetve teljes körű vizsgálatát végezzük el.
A mérési eljárás során rámutatunk az esetleges veszteségpontokra, feltárjuk a megtakarítási lehetőségeket és szakmai, esetenként pedig kivitelezési javaslattal élünk a hibák kijavítására, illetve a megtakarítások realizálására.
 
Mely vállalkozások számára ajánlott a Hőkamerás Diagnosztika?
A Hőkamerás Diagnosztika elvégzése azon vállalkozások számára hasznos, amelyek
  • képet szeretnének kapni épületeik, épületgépészeti vagy technológiai rendszereik üzembiztonságot érintő állapotáról,
  • az energiafelhasználást érintő költségeiket szeretnék csökkenteni,
  • esetleg dolgozóik számára kívánnak a korábbinál élhetőbb munkakörnyezetet kialakítani,
  • vagy éppen gépparkjuk állapotának megőrzésére, illetve a megfelelő gyártási körülmények biztosítására törekednek.
Milyen céljai lehetnek a Hőkamerás Diagnosztikának?
A vizsgálat elsődleges célja minden esetben a fűtéssel vagy hűtéssel kapcsolatos költségcsökkentési lehetőségek feltárása.
A helyszíni szemle során cél lehet továbbá bármilyen szigetelési és épületszerkezeti hiányosság feltárása, az esetleges üzemzavarok megelőzése.
 
Milyen adatokat, dokumentumokat kell átadni a Hőkamerás Diagnosztika vizsgálat kapcsán?
A vizsgálat elvégzéséhez jellemzően a vizsgálni kívánt épület korát, alapterületét és a használat jellegét érintő alapvető információra van szükség.
Amennyiben teljes körű, vagy speciális vizsgálatról van szó, az adott vizsgálati terület megismerését segítő dokumentumok (építészeti, gépészeti rajzok, vagy berendezések műszaki leírása) átadására is szükség van.
Ezeket a dokumentumokat a helyszíni felmérést megelőzően postán kell megküldeni az MVM Partner Zrt. részére, vagy a helyszíni felmérés során kell átadni azokat társaságunk megbízottjának.
 
 
Mire van szükség a hőkamerás vizsgálat során a helyszínen?
A helyszínen – a telefonon előre egyeztetett időintervallumban – a helyi viszonyokban jártas, és a vizsgált épületbe, illetve annak helyiségeibe történő bejutást biztosító kapcsolattartó személy jelenléte szükséges, aki biztosítja, hogy a szükséges vizsgálatok elvégezhetők legyenek.
 
Mennyi időt vesz igénybe a helyszíni vizsgálat?
A vizsgálat általában néhány órát vesz igénybe, amely magába foglalja a vizsgálandó helyszín bejárását, a termográfiai felvételek elkészítését és a szükséges adatok, dokumentumok átadás-átvételét.
Egyedi igények esetén a vizsgálat az előbbiekben jelzettnél hosszabb ideig is tarthat.
 
Bármikor elvégezhető a hőkamerás vizsgálat?
A vizsgálat időjárásfüggő.
A fűtési rendszereket és az épületszigeteléseket érintő vizsgálatok a fűtési időszakban végezhetők el sikeresen, míg a klímarendszerek vizsgálatát a nyári meleg időszakokban tudjuk eredményesen megoldani.
Kivételt képezhetnek a termelésben, üzemeltetésben használatos technológiai és villamos elosztó rendszerek.
 
Mennyi időt vesz igénybe a jelentés elkészítése?
A helyszíni vizsgálat elvégzésétől számítva legfeljebb 30 munkanapra van szükség ahhoz, hogy elkészítsük és az ügyfélnek átadjuk a termográfiai jelentést.
 
 
Milyen információt, eredményt kap kézbe a vállalkozás a hőkamerás vizsgálat elvégzését követően?
Az eredményeket az igényelt vizsgálat típusának megfelelő részletességgel ténymegállapításokkal, grafikonokkal, javaslatokkal, termográfiai képekkel kiegészített jelentésben foglaljuk össze, amelyet elektronikus adathordozón (CD-n), illetve az ügyfél kérésére nyomtatott formában is rendelkezésre bocsátunk.
 
A vizsgálat során kétféle eredmény születhet:
  • A múltra vonatkozó hibák feltárása: ebben az esetben a korábbi, nem megfelelő kiépítés során történt mulasztások miatt felmerült műszaki vagy épületszerkezeti hibákat, veszteségpontokat tárjuk fel és megoldási javaslatokat adunk azok megszüntetésére vonatkozóan. Így megelőzhető például egy gyártósor leállása, vagy a fal beázása, amely károsíthatja a műszaki eszközöket, a vezetékeket. A múltra vonatkozó hibák feltárása jellemzően nem jelent azonnal számszerűsíthető megtakarításokat, azonban a hiányosságok orvoslása komoly problémákat előzhet meg, mindezt költségkímélő módon.
  • A jövőt érintő hibák feltárása: ebben az esetben olyan intézkedési javaslatokkal élünk, amelyek jövőbeni lehetséges üzemviteli, épületszerkezeti vagy épületgépészeti problémákat, hibákat előzhetnek meg. Jelentésünk bemutatja hogy például a nyílászárók cseréje és a homlokzat hőszigetelési mutatóinak javítása nagyságrendileg mekkora energiaköltség-csökkentést jelenthet a cég számára.
 
Milyen Hőkamerás Diagnosztika vizsgálattípusok közül lehet választani?
Annak érdekében, hogy minden vállalkozás megtalálja a számára legmegfelelőbb szolgáltatáscsomagot, hat lehetőséget kínálunk:
 
 
Bázis15: Helyszíni vizsgálatunk legfeljebb 3 – az ügyfél által szabadon kiválasztott – veszteségpontot tár fel. A felmérés igény szerint kiterjedhet a kazánokra, a klíma- és hűtési rendszerekre, a gépészeti csővezetékekre, a fal-és padlófűtésre, a vezetékekre, a kapcsolókra, a villanymotorokra, az épületszerkezeti és hőszigetelési problémákra, a nyílászárókra, a tetőszerkezetre, a penészesedésekre, a beázásokra, a födémekre. Maximum 15 darab termográfiai felvétellel alátámasztva műszaki megállapításokat teszünk a feltérképezett problémákkal, veszteségpontokkal kapcsolatban. A mérést roncsolásmentesen végezzük, nincs szükség a burkolatok, a cső- és vezetékrendszer szétbontására. Professzionális hőkameránkkal gyorsan és pontosan be tudjuk azonosítani az épület energetikai szempontból problémás részeit. A vizsgálatot fix áron, így ügyfelünk által jól kalkulálható, biztonsággal tervezhető módon végezzük.
 
 
Bázis100: Helyszíni vizsgálatunk keretében feltárjuk az ügyfél által kiválasztott épület épületszerkezeti és épületgépészeti veszteségpontjait. Maximum 100 darab termográfiai felvétellel alátámasztva műszaki megállapításokat teszünk a feltérképezett problémákkal, hiányosságokkal kapcsolatban. A mérést roncsolásmentesen végezzük, nincs szükség a burkolatok, a cső- és vezetékrendszer szétbontására. Professzionális hőkameránkkal gyorsan és pontosan be tudjuk azonosítani az épület energetikai szempontból problémás részeit. A vizsgálatot fix áron, így ügyfelünk által jól kalkulálható, biztonsággal tervezhető módon végezzük.
 
 
Extra15: Helyszíni vizsgálatunk legfeljebb 3 – az ügyfél által szabadon kiválasztott – veszteségpontot tár fel. A felmérés igény szerint kiterjedhet a kazánokra, a klíma- és hűtési rendszerekre, a gépészeti csővezetékekre, a fal-és padlófűtésre, a vezetékekre, a kapcsolókra, a villanymotorokra, az épületszerkezeti és hőszigetelési problémákra, a nyílászárókra, a tetőszerkezetre, a penészesedésekre, a beázásokra, a födémekre. Maximum 15 darab termográfiai felvétellel alátámasztva, a műszaki hibafeltárás és megállapítás mellett konkrét megoldási javaslatokat is teszünk a probléma megszüntetésére vonatkozóan. A mérést roncsolásmentesen végezzük, nincs szükség a burkolatok, a cső- és vezetékrendszer szétbontására. Professzionális hőkameránkkal gyorsan és pontosan be tudjuk azonosítani az épület energetikai szempontból problémás részeit. A vizsgálatot fix áron, így ügyfelünk által jól kalkulálható, biztonsággal tervezhető módon végezzük.
 
 
Extra100: Helyszíni vizsgálatunk keretében feltárjuk az ügyfél által kiválasztott épület épületszerkezeti és épületgépészeti veszteségpontjait. Maximum 100 darab termográfiai felvétellel alátámasztva, műszaki megállapításokat teszünk a feltérképezett problémákkal, hiányosságokkal kapcsolatban. Műszaki javaslatokkal élünk a feltárt hibák megszüntetésére vonatkozóan. A mérést roncsolásmentesen végezzük, nincs szükség a burkolatok, a cső- és vezetékrendszer szétbontására. Professzionális hőkameránkkal gyorsan és pontosan be tudjuk azonosítani az épület energetikai szempontból problémás részeit. A vizsgálatot fix áron, így ügyfelünk által jól kalkulálható, biztonsággal tervezhető módon végezzük.
 
 
Prémium: A Prémium Hőkamerás Diagnosztika épületek, telephelykomplexumok teljes körű, az ügyfél igényeihez maximálisan igazodó épületszerkezeti, épületgépészeti és technológiai felülvizsgálata, amelyre az egyedi ügyféligényeket maximálisan figyelembe vevő, személyre szabott ajánlatot készítünk. Helyszíni vizsgálat keretében feltérképezzük az ügyfél által kiválasztott épület épületszerkezeti, épületgépészeti és technológiai veszteségpontjait. Termográfiai felvételekkel alátámasztott műszaki megállapításokat teszünk az azonosított hiányosságokkal, veszteségpontokkal kapcsolatban. Műszaki és kivitelezési javaslatokkal élünk a feltárt hibák megszüntetésére vonatkozóan. Igény esetén közreműködünk a kivitelezési javaslatok megvalósításában. Termográfiai vizsgálatunk eredményeit és azokra alapozott javaslatainkat műszaki jelentésben foglaljuk össze és a helyszínen készített termográfiai felvételekkel együtt adjuk át ügyfelünknek.
 
 
Prémium Plusz: A Prémium Plusz Hőkamerás Diagnosztika épületek, telephelykomplexumok teljes körű, az ügyfél igényeihez maximálisan igazodó épületszerkezeti, épületgépészeti és technológiai felülvizsgálata, amelyre az egyedi ügyféligényeket maximálisan figyelembe vevő, személyre szabott ajánlatot készítünk. Helyszíni vizsgálat keretében feltérképezzük az ügyfél által kiválasztott épület épületszerkezeti, épületgépészeti és technológiai veszteségpontjait. Termográfiai felvételekkel alátámasztott műszaki megállapításokat teszünk a feltérképezett hiányosságokkal, veszteségpontokkal kapcsolatban. Műszaki és kivitelezési javaslatokkal élünk a feltárt hibák megszüntetésére vonatkozóan. Műszaki szakvéleményt biztosítunk, amely felhasználható banki és egyéb hitelügyletek, illetve hatósági eljárások során, cégek egymás közötti elszámolása esetén, vagy adásvételi, illetve más ingatlanügyletek előkészítésében. Termográfiai vizsgálatunk eredményeit és azokra alapozott javaslatainkat műszaki jelentésben foglaljuk össze és a helyszínen készített termográfiai felvételekkel, valamint műszaki szakvéleménnyel együtt adjuk át ügyfelünknek.
 
 
Hogyan hasznosíthatók a Hőkamerás Diagnosztika eredményei?
Javaslataink megvalósításához a termékcsomagoknak megfelelő útmutatást is nyújtunk, hogy energetikai szakember nélkül is megoldható legyen az intézkedés(ek) végrehajtása. A műszaki jelentésben szereplő termográfiai felvételek, műszaki táblázatok és megoldások mindenki számára látványos és érthető formában mutatják be a hibákat és a javasolt megoldásokat.
 
Milyen gyakorisággal érdemes a Hőkamerás Diagnosztika vizsgálatot igénybe venni?
Teljes hőkamerás vizsgálat elvégzése után, azokon a szerkezeteken vagy berendezéseken, amelyeken javítási, karbantartási munkálatokat végeztek, érdemes hőkamerás vizsgálatot végezni a kivitelezési munkák ellenőrzése céljából.
Egy adott vállalkozás esetén, kizárólag épületszerkezeti vizsgálatok elvégzését követően, célszerű épületgépészeti vagy technológiai vizsgálatokat is végeztetni.